Gy.I.K. Gyakran Ismétlődő Kérdések
Mely szempontokat érdemes figyelembe venni az online megjelenés során?
Természetesen könyveket lehetne megtölteni a kérdés átfogó megválaszolásával, van azonban néhány sarkalatos szempont melyet fontosnak tartok dióhéjban megemlíteni:
Ergonómia:
Fontos, hogy az oldal kialakítása egyértelmű és könnyen kezelhető legyen. Ajánlott az ún. Gutenberg szabályt követni, mely szerint (ezzel gondolom nem árulok el nagy titkot) az olvasás balról jobbra, felülről lefelé haladva történik. Ebből kifolyólag az oldal betöltődése után a bal felső sarok kapja a legtöbb figyelmet, ezért célszerű logónkat és az oldallal kapcsolatos kulcsinformációkat itt feltüntetni.
A menüket szokás szerint a lap baloldalán, vagy vízszintesen a fejléc alatt ajánlott elhelyezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy webhelyünk designja semmi esetben sem lehet ettől eltérő, de ebben az esetben sokkal körültekintőbben kell eljárnunk a kialakítás során.
Szerény véleményem szerint oldalunkat próbáljuk inkább grafikákkal, színvilággal, betűtípusokkal egyedivé tenni, az elrendezésben pedig kövessük a jól bevált, megszokott formulát.
Átláthatóság:
A következő rendkívül fontos szempont, hogy oldalaink rendezettek, könnyen áttekinthetőek legyenek. Ez elsősorban a "bőbeszédű", sok szöveget, illetve miniatűr képet felvonultató oldalaknál jelent kihívást.
Rendezzük a tartalmat csoportosítva, jól elkülöníthető oszlopokba.
Ne akarjunk mindent egy oldalra zsúfolni. Ebben az esetben különösen igaz, hogy a kevesebb néha több!
Használjunk nagy térközöket és markáns fejléceket az egyes szekciók elkülönítéséhez.
A nagymennyiségű tartalom rendezésének rendkívül hatékony módja a kivonatolás.
Mely alapján az egyes tartalmi kategóriák főoldalain csak a címeket, illetve az első néhány sort tűntetjük fel, például cikkek esetében. Így megmarad a bő választék az oldalon, mégsem folytjuk bele a látogatót az információ áradatba.
Színhasználat:
Ennél a témánál nem kívánok bővebb színelméleti okfejtésekbe bonyolódni. A legfontosabbnak röviden azt tartom megemlíteni, hogy a szöveg és a háttér színének megfelelő kontrasztkülönbségű színeket válasszunk honlapunkra, így könnyítendő az olvashatóságot. Valamint óvakodjunk a túlságosan vibráló színek használatától.
Sebesség:
A felhasználói élmény szempontjából nagyon fontos a letöltődési sebesség kérdése. Ha túl sok kép, vagy multimédiás tartalom van webhelyünkön az nagyban lassíthatja az oldalak betöltését. Ez napjaink szélessávú kapcsolatainál már nem igazán jelent gondot, de a tartalom összeállításánál nem árt ha gondolnunk szerényebb sávszélességgel rendelkező látogatóinkra is.
A lassú oldalbetöltés a látogatottság halála. Senkinek sincs ideje fél perceket várni az információ megjelenésére. Egyes kutatások szerint 8-10 másodperc az a lélektani határ amelyet a legtöbb felhasználó még hajlandó kivárni, mielőtt végleg elnavigál webhelyünkről. A képek, videók méretét lehetőség szerint csökkenteni kell. Vigyázzunk azonban, hogy ne essünk át a ló túloldalára sem! Mert az esetleg pixeles fotók és videók a gyenge, minőségtelen tartalom benyomását kelthetik.
Szabványkövetés:
Ezzel a témával egy külön kérdésben bővebben is foglalkozom: Miért fontos a szabványok követése a webfejlesztésben?
Érintőlegesen annyit azért mégis megemlítenék, hogy webhelyünk külalakja mellett érdemes odafigyelni arra is ami a "motorháztető alatt" van.
Nem kell fejlesztőnek lennünk ahhoz, hogy leellenőrizhessük oldalunk hibamentességét. A W3C ellenőrző eszközeivel mindenki könnyedén végezhet hibakeresést weboldalakon belül. Még ha nem is értjük a felmerülő hibaüzeneteket, legalább tudomást szerzünk róluk, illetve számon kérhetjük azokat oldalunk fejlesztőjén. Fontos tudni, hogy az egyes keresők találati listáik kialakításánál előnyben részesítik a hibátlan, szabványoknak megfelelő weblapokat.
Röviden ennyit szerettem volna kiemelni az online megjelenés és használhatóság rendkívül széles témaköréből. Amennyiben úgy érzi, hogy saját weboldala kívánni valókat hagy maga után valamely fent említett területen, forduljon hozzám bizalommal elérhetőségeim valamelyikén!